Neonsimogató
A neonmentők csoport 2002-től 2006-ig foglalkozott neon mentéssel Budapesten.
A neon feliratok fontos esszenciái a 90-es évek óta tomboló oly' populáris retronosztalgiának, melyröl egy keveset szólva, jobbára iparművészek, divattervezök és lakberendezök kamatoztatták, a high-tech és a retro anakronisztikus ötvözésével. Nem mondhatjuk, hogy mára ez teljesen kifújt, de a retro, mint kifejezés halálosan unalmassá vált, körülbelül, mint a csillagok háborúja vagy az ezredik retrodesign valami. Nem az, hogy nem szeretjük, csak tudjuk. Ma inkább jellemzö a romantikus visszavágyódás a digitális bumm eleljére, random bármi a 70-es évektöl 1990-ig és 90-töl minden, amit akkor nem retronak hivtak. Ennek ívén most nem az a kérdés, hogy miképp helyezzek egy steril térbe egy narancssárga-barna retróskodó bútort, hanem az, hogy miért ne hordjak kalózfülbevalót répanadrággal az iPhone-om mellé. Nem ötvözés, összedolgozás, hanem társítás. Vissza a múltba a jelent.
Ezek a reklám feliratok soha nem adtak el semmit, mivel nem volt piac (vásároljon kész ruhát). Akkor kapcsolták fel őket, amikor bezártak a boltok. Egyedi készítésü világítótestek, melyek meghatározták a városok éjszakai hangulatát, valódi világváros benyomását keltve a dolgozó népben. Ami ma értelmetlen, az a saját korában sem hordozott sok értelmet. A rendszerváltás után már megszűnt az államilag finanszirozott karbantartásuk, ezért rothadásnak indultak, tizenöt év alatt elfelejtett archaikus leletekké váltak. Sok erre érzékeny ember próbálkozott megmentésükkel, a közvélemény is pozitívan reagált rá, de senkinek sem sikerült egy működö formát találni az expedícióra (nekünk sem teljesen).
Részben a budapesti városképnevelési cél motivált az ezirányú szervezkedésemben, mivel a reklámfelületek, bolt címkék olyan puha kontrol alatt vannak és a kollektiv bolt tulajdonosi izlés, helyében az olcsóság és a megkenhetö ellenörzö szervek állnak. Kezdeti koncepciónk a formailag és/vagy jelentésben értéket képviselő neonok megóvásával kapcsolatban egyszerüen az volt, hogy eredeti helyükön konzerváljuk, ezáltal utcai installáció szintjére emeljük az átlényegített világítótesteket, és vizuálisan emeljük Budapest városképét. Terveink szerint elláttuk volna sorszámmal, telefon elérhetőséggel, és egy ismertetövel, ami mentési szándékunkról informál, ha mindenképpen el kell tavolítani eredeti helyéről. Az önkormányzatok problémás veszélyes hulladékként kezelték a neonokat, mivel 30-50 évesek. A kényes dolog az volt, hogy ha mi szedjük le akkor is eltűnik a városképből egy raktárba. Végső megoldásnak mégis az bizonyult, hogy csak leszedéssel lehet megmenteni a neonokat, hiszen egyszerűen nem ment át a fövárosi és mindenféle kompetens szerveken, hogy szoborként eredeti helyükön funkcionáljanak. Számtalan ok mellett főleg azért nem, mert ezek a pontok bérbeadható reklámfelületeketet jelentenek, ebből kifolyólag az általunk való díjmentes eltávolítást preferálták, amiben a legkínosabb az volt, hogy erre az üzleti lehetőségre mi hívtuk fel a figyelmüket. Mindezeken túl a másik fő problémát a tulajdonosok megnevezése okozta, mivel vagy a közösképviselőnél, vagy a bolt bérlőjénél kötöttünk ki, akik általában bizonytalanok voltak a kérdésben, ami hosszas vajudás utánazt eredményezte, hogy a neonok útja a konténerbe vezetett. Az elektrotechnikai múzeum biztosított raktárhelyet a mentéshez, megközelítöleg 100 neon került ide és máig otthont ad egy állandó elktrotechnikatörténeti neontárlatnak. Ezzel párhuzamosan a Kulturális Örökség Védelmi Hivatal felkért minket egy Budapest neontérkép elkészítésére. Ezáltal a fövárosi neonok nagy részét sikerült hivatalosan is műtárggyá nyilváníttatni. Ennek köszönhetően különböző védettségi kategóriákba kerültek és megsemmisítésük pénzbüntetést von maga után. Tehát az alapkoncepciónk ha technikailag nem is, de lényegében célbaért. Veszélyes hulladékból műtárgy lett, ha nem is akadályoztuk meg pusztulásukat, a teljes kihalástól megóvtuk öket.
Továbbá szóbakerült elágazások, lehetöségek: trafóházak és tűzfalak felületén, terek és parkok holt részeiben, autóút mentén figyelemserkentö térelemként való újrainstallálásuk, hiányos neon feliratokból új szöveg kirakása. Csak kulurális célra hasznosítható, elhanyagolt ingatlanok homlokzatán, kertjében, vagy parkokban, állandó szabadtéri neontárlat létesítése, amely által az adott tér helyet képezne egy neonpark kultúrkomplexumnak és az új funkciója által rehabilitálódna az adott problémás ingatlan. (Millenáris park melletti müemléképület, Népliget, Fűvészkert, Orczy kert, régi elhagyott gyárak)
Több generáció emlékezetében pozitív nosztalgikus élményt jelent, erős kontrasztot képez a mai reklámokkal (kandalló,radiátor). A neonok felettünk vannak, tetőkről, tűzfalakról hasítanak éjszakát a nappalba törött neoncsöveikkel, vertikális senki földje az ég határán ah-ah. Rettenetes nagy klisék ezek a rozsdás tátgyak, ehhez már csak egy régi bakancs hiányzik meg műpókháló. Az idő múlása plusz funkciókkal ruházta fel őket, és nem gondolom, hogy bármit is hozzátenne, ha újra világítanának, így is elég giccses, de hiteles nyomatok. Nem azért rozsdásak és hordozzák magukban az olcsó lakótelepi céllövöldék, szúnyoglárvás stéglámpák és bizzegő vonatállomások hangulatát, mert annyira fontosnak tartanám, hogy erről beszélni kelljen, hanem azért, mert pont ezek azok az időkapszulák, melyeket ha kontextusukból kiemelünk, ezt a kollektív információt talán még kompaktabban, ízléssel tartalmazzák. Ezek nagyrészt bádog műtárgyak, nem ready made és nem a művész mester által összehegesztett doh szagú alkotások. Ezek itt régi budapesti neonok kérem, tessék, meg lehet simogatni, mögé lehet nézni a kiállítás korlátozott idejéig.
Soós Károly
2011. szeptember 24., szombat
2011. szeptember 23., péntek
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)